4 nap Prágában – stílusosan, egy kis bőrönddel

Nem úgy alakult ez az utazás, ahogy eredetileg terveztem.
És mégis… pontosan azt kaptam belőle, amire szükségem volt.

Egyedül indultam volna. Aztán mégsem lettem teljesen egyedül. Végül mégis az lettem. És valahol ott, Prága utcáin sétálva jöttem rá, hogy ez így van jól. Már van annyi tapasztalatom, hogy az élményeket akkor is begyűjtöm, ha a helyzet nem tökéletes. Sőt, talán ilyenkor gyűjtöm be igazán.

Két évvel ezelőtt már jártam ott. Akkor vonattal mentünk, ami odafelé élmény volt, visszafelé viszont szinte elviselhetetlen volt a tömeg. A Monastery Hotelben laktunk, ami számomra nagyon önazonos: csendes, elegáns, franciás hangulat, gyalogos távolságra a belvárostól. A közelben találtunk egy kis éttermet a Jeruzalémská utcában, kiülős, visszajárós hely volt. Az a Prága nyugodt és stílusos volt.

Most egy másik Prágát választottam. Repülővel mentünk és az OREA Hotel Andel's Praha szállodát foglaltam, elsősorban azért, mert előre tervezve kifejezetten kedvező áron lehetett lefoglalni. Tervező típusként pontosan tudom, hogy ha időben döntünk, sokszor sokkal jobb minőséget kapunk ugyanazért az összegért. Ez most is így volt. A hotel nagy, modern, minden tökéletesen működik, a reggelinél gyakorlatilag minden van, mégis egészen más hangulata van, mint annak a korábbi, csendesebb szállásnak. Nyüzsgőbb, személytelenebb, inkább egy jól működő rendszer, mint egy élmény. Viszont közvetlenül szemben van egy bevásárlóközpont, ami utazás közben váratlanul nagy szabadságot ad. Bármiért át lehet szaladni, bármit meg lehet oldani, és néha pont ez a kényelem az, ami könnyűvé teszi a napot.

Egy ilyen átszaladásból lett az egyik legjobb döntésem is. Bementem a Decathlonba, és vettem egy kicsi hátizsákot. 99 CZK=1600 Ft volt, és pont olyan árnyalatú, mint a kabátom. Attól a pillanattól kezdve ez lett a napjaim része. Belekerült egy plusz pulóver, egy esernyő, egy palack víz, egy sapka, és egyszerűen mentem tovább. Valahogy ettől lett szabad az egész.

A szálloda elhelyezkedése egyébként nagyon jó. Gyalogosan elérhető a Károly híd, a prágai vár, és a belváros nagy része. Naponta kétszer is besétáltam, mindig más útvonalon. Parkokon, sétányokon, kisebb utcákon keresztül, és végül rájöttem, hogy nem a látnivalók adják az élményt, hanem maga a séta.

A Károly híd felé menet minden nap megálltam a Lávka Café & Restaurant teraszon. A folyó partján ülni, nézni a vizet, a hidat, a várost – ez az a fajta élmény, amiért érdemes visszatérni. Van benne valami nyugodt elegancia, ami nagyon illik Prágához (és jó a mosdó is).

A Moldva nem egy könnyen hajózható folyó, és ezt ott, a parton ülve kezdtem igazán megérteni. Megálltam, és néztem, hogyan használják a zsilipeket a hajók. Ahogy lassan beengedik őket, megemelkedik a vízszint, majd továbbindulnak – ez nem egy gyors folyamat, inkább egyfajta csendes, türelmes működés. És valahogy ez is hozzátartozott az élményhez. Nem csak nézni a várost, hanem megérteni, hogyan működik.

Volt egy másik pont is, ahová minden nap visszatértem. A várnál, fent, egy Starbucks, különleges helyen. Nem a márka miatt mentem, hanem mert egyszerűen jó ott lenni. Gyönyörű a kilátás, le lehet ülni, meg lehet pihenni, (van mosdó) és innen az őrségváltás is látszik. Minden nap ittam ott egy cappuccinót. Néha ennyi kell: egy érdekes hely, ahová visszatérsz. A Stanbucks-nak egyébként különös érzéke van a jó helyek kiválasztásához és a jó hangulat megteremtéséhez. Szerintem ez a sikerük egyik titka.

Az utolsó napon vettem egy 24 órás tömegközlekedés jegyet, és felszálltam a 22-es villamosra. Nem szálltam le, csak mentem végig az útvonalon. Ez nem közlekedés volt, hanem egy lassú, kényelmes városnézés. Ültem, néztem, és hagytam, hogy a város morajlása magával ragadjon.

Kicsit kijjebb a külváros felé leszálltam az Eden Shopping Center Prague
bevásárlóközpontnál. Ez már nem turistás hely, inkább egy nyugodt, hétköznapi tér, tiszta mosdókkal, jó kávéval, finom ételekkel. Az utolsó napon kifejezetten jól esett ott egy órát eltölteni, mielőtt elindultam vissza a reptér felé. A 22-es villamosról át lehet szállni a 191-es buszra, ami a reptérre megy (egyébként nem minden 191-es megy el a reptérig).

Prágai szettek

Közben végig figyeltem arra is, hogy mit viselek. Vittem egy szövetkabátot, alá egy vékony kapucnis dzsekit – amit végül egyszer sem vettem fel. Két pulóverem volt, egy krém és egy rózsaszín. Azt hittem, kevés lesz. Nem lett. A rózsaszín pulóverhez rózsaszín napszemüveg és felsők társultak, a krém darabokhoz aranykeretes napszemüveg és világos árnyalatok. A cipőm egy kényelmes Tamaris sneaker volt, szaténarany és krém tónusokkal, egy finoman hűvös, tejcsokoládé árnyalatú bőrrel. A nyakamban krém selyemkendő, mellette egy mély, kávébarna sál. A kiegészítők – sapka, kesztyű, esernyő – mind a hátizsákkal harmonizáltak. 

És egyszer csak rájöttem: nem a ruhák száma számít. Hanem az, hogy működnek-e együtt.

Ez az út sokkal többet adott, mint egy városlátogatás. Megtanultam egyedül lenni, felfedezni, jelen lenni. Megtanultam, hogy egy másik városban is lehet "otthon lenni". És azt is, hogy nincs szükségem sok mindenre.

Csak arra, ami valóban működik.

És senki…
de senki nem fogja elvenni a kedvemet.

Ha szeretnél te is stílusosan, tudatosan utazni, nézd meg az online színtanácsadásomat. 

Gyergyai Krisztina, szín-és stílustanácsadó