Ma délután a Magyar Nemzeti Galériában jártam. Nem munkából, nem tanításból, nem elemzésből – csak úgy.
Engedtem, hogy a festmények színei vezessenek. Hogy a múlt század elejének csendje beszéljen hozzám. Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó cikke.
Az 1900-as évek eleje mindig a kedvenc korszakom volt. Az a pillanat, amikor a világ még lassan mozdult, de már ott bujkált benne a változás ígérete.
A nők megjelentek a képeken – nem múzsaként, hanem emberként.
A színek pedig már nem illusztráltak, hanem éreztek.
Ahogy néztem a szecessziós nőalakokat, eszembe jutott: a stílus is valami ilyesmi. Egy folyamatos mozdulat a külső és a belső között.
Ahogy a vonalak lágyan hajlanak a vásznon, úgy hajlik a nő is az élet ritmusához – csak máskor és máshogy.
A színek közben gyógyítottak.
Nem harsányan, nem terápiásan – csak csendesen.
A zöld lelassított. A kék kitisztított.
A narancs visszahozta a kedvemet az élethez.
Ez a nap valójában egyfajta színterápia volt,
csak nem klinikai, hanem lelki értelemben.
Amikor kijöttem, másképp láttam a várost.
Mintha a fények is kicsit bátrabbak lettek volna.
És talán én is.
Emlékeztetett rá, miért szeretem ezt a munkát:
mert minden szín, minden forma, minden ember mögött ott van a történet, amit néha nem kimondani, hanem megmutatni érdemes.
A művészet és az öltözködés sokszor ugyanarról szól:Ha te is szeretnéd felfedezni, milyen színekben és stílusban tudsz a leginkább önmagad lenni, várlak szeretettel színtanácsadáson vagy stílustanácsadáson.
harmóniát keresünk a világban és önmagunkban.
A Galériában ma mindkettőt megtaláltam – színekben, formákban, csendben.
Gyergyai Krisztina, szín-és stílustanácsadó
Ma délután a Magyar Nemzeti Galériában jártam. Nem munkából, nem tanításból, nem elemzésből – csak úgy.
Engedtem, hogy a festmények színei vezessenek. Hogy a múlt század elejének csendje beszéljen hozzám. Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó cikke.
A szuperérzékeny nők másképp szeretnek.
Mélyebben, árnyaltabban, és legtöbbször — teljes szívvel.
Épp ezért nem tudunk "csak úgy" kiszeretni valakiből.
Nem kapcsol ki az emlék, a hang, a mozdulat, a közös kávé.
A veszteség ilyenkor nemcsak egy kapcsolat végét jelenti,
hanem egy teljes érzelmi univerzum összeomlását.
A stílusvilágban nem mindig minden tökéletes. Néha félremegy a kabát hossza, néha a barna táska "mindenhez jó", és néha csak egyszerűen… gány. És ez így van rendjén!
Novemberben hajlamosak vagyunk feketét, barnát és szürkét viselni, pedig ilyenkor lenne a legnagyobb szükségünk a színek erejére.
A természet színei már fakulnak, a napfény is rövidebb ideig marad velünk – ilyenkor a kiegészítők lehetnek azok a kis színinjekciók, amikkel életet lehelünk a szettjeinkbe. Gyergyai Krisztina, színtanácsadó cikke.
