Tavaszi nagytakarítás… és ami valójában mögötte van

Amikor hazajöttem Prágából, kinyitottam a szekrényemet, és pontosan tudtam, hogy valami megváltozott. Nem hirtelen, nem drámaian, csak nagyon csendben. Ott álltam a ruhák előtt, és ugyanaz a gondolat jött vissza újra és újra: ez túl sok.

Öt napig egy kis bőröndből éltem, és semmi nem hiányzott. Sőt, könnyebb volt minden. A döntések, a reggelek, az egész nap. És akkor ott, a saját otthonomban értettem meg igazán, hogy nem a bőrönd volt kevés, hanem az életem lett túl sok tárggyal körülvéve.

Pedig én nem most kezdtem el rendet rakni. Tizenöt-húsz éve minden tavasszal végigmegyek a lakáson. Nem úgy, hogy "itt egy polc, ott egy fiók", hanem tényleg mindenhol. Nálam nincs olyan szekrény, amibe egy éve ne néztem volna bele. Nincs eldugott sarok, amit ne pakoltam volna át. Rendszeresen szelektálok, hónapról hónapra kiválasztok egy-egy zugot, és rendet teszek benne. Nem vagyok rendmániás, de nálam alap, hogy tisztaság és átláthatóság van.

És mégis… most valami egészen más történik.

Az elmúlt tíz évben háromszor költöztem. Azt hinné az ember, hogy ilyenkor automatikusan megszabadul a feleslegtől. De én nagyon sok bútort, és holmit tartogatok egy raktárban és a garázsban is. Két és fél éve egy hatalmas selejtezést csináltam, akkor a dolgaim hetven százaléka eltűnt. Tavaly újra nekiálltam, és megint rengeteg mindentől megszabadultam. És most...még mindig van.

Nem azért, mert rendetlen vagyok. Hanem mert az élet közben folyamatosan rakódik ránk.

Most viszont nem egy "szokásos tavaszi rendrakás" történik. Most egy döntés történik.

Ötven évesen már nem szeretnék olyan lakásban élni, ahol nem minden engem szolgál.

Először a fürdőszobával kezdtem. Azt gondoltam, ott nincs sok minden. Aztán egy banánosláda lett belőle. Kibontott kozmetikumok, félbehagyott termékek, "majd még jó lesz" dolgok. Összegyűjtöttem, lefotóztam, feltettem egy ingyen elvihető csoportba. Egy lánykollégiumból jelentkeztek érte. Elvitték. Örültek neki.

És én ott álltam, és azt éreztem, hogy ez így jó. Nem kidobtam. Nem eltűnt. Helyet talált magának.

Azóta már egy zsák sminkcuccot is elvittek, most a bizsukat és a körömlakkokat gyűjtöm nekik. És közben rájöttem valamire, ami teljesen felgyorsította az egészet: sokkal könnyebb elengedni, ha tudom, hogy valaki örül neki.

A ruhákat egy használt ruhaboltos ismerősömnek készítem össze. Mindent kimosok, szépen összehajtom, bezsákolom. Már ez a folyamat is más. Nem "kidobás", hanem továbbadás.

A raktárban lévő bútorok közül pedig egy ismerősömnek adok darabokat, akik most költöznek haza Magyarországra. Ők várják. Én pakolok. Ők sürgetnek. Én haladok. Két legyet ütök egy csapásra, de közben sokkal több történik ennél.

Van egy ritmus ebben az egészben.

Napközben a lakás. Fiókról fiókra, polcról polcra. Nem rohanva, nem kapkodva, hanem végigmenve rajta. Tényleg végig. Este pedig a telefon. Képek törlése. Hely felszabadítása. A Gmail fiók kitakarítása. És találtam egy gyors leiratkozási lehetőséget a rengeteg felesleges hírlevélről is.

Furcsa kimondani, de ugyanaz történik a digitális térben, mint a lakásban. Túl sok minden vesz körül.

És amikor elkezdem kiszedni ezeket, valami egészen más szabadul fel. Nem csak hely. Hanem energia. Figyelem. Nyugalom.

Ez a tavaszi nagytakarítás nálam nem a tisztítószerekről szól. Nem a portörlésről. Nem arról, hogy "ragyogjon a lakás".

Hanem arról, hogy mi marad.

Mi az, ami valóban kell. Mi az, ami szolgál. Mi az, ami örömet ad.

A többi… mehet.

És érdekes módon nem fáj. Nem hiányzik. Nem nehéz.

Inkább felszabadító.

Pont, mint az a kis bőrönd Prágában.

Ha szeretnél nem csak a lakásodban, hanem a megjelenésedben is hasonló tisztaságot és rendszert, válassz online stílusos csomagjaim közül.

Gyergyai Krisztina, szín-és stílustanácsadó