Aznap este Lili ismét vidám hangulatban lépett be az ajtón. Márti néni a karácsonyi terítékhez igazított díszeket rendezgette, míg Krisztina a kanapén ült egy jegyzetfüzettel, láthatóan elgondolkodva.
– Képzeljétek! Ma kihúztuk egymást a munkahelyen az ajándékozáshoz – újságolta Lili, ahogy lekapta magáról a kabátot – én Ágit húztam, tudjátok, azt a kolléganőmet, aki mindig olyan kedves mindenkivel.
Márti néni bólintott, miközben letette a kezében tartott díszt – Ági, az a fiatal hölgy, akivel a céges karácsonyi bulin beszélgettünk tavaly?
– Igen, ő. Csak van egy kis gondom, – folytatta Lili – valami személyeset szeretnék neki adni, de nem akarom, hogy túl sok legyen, és szeretném, ha igazán örülne neki.
Krisztina felemelte a fejét a jegyzetei közül – Egy jól megválasztott ajándék sokat elárul az ajándékozóról is. Miért nem nézzük meg a ládát? Lehet, hogy ma is rejt valamit, ami segít.
Az ötlet mindhármuknak tetszett. Ahogy felnyitották a láda fedelét, egy kisebb dobozt pillantottak meg, amelynek tetején egy gyönyörű, klasszikus vörös rúzs hevert.
– Ezt a rúzst még a nagypapád ajándékozta nekem valamelyik karácsonyra – mondta Márti néni, kezébe véve a régi darabot – csak különleges alkalmakkor viseltem, mert mindig úgy éreztem, hogy egy vörös rúzs nem a mindennapokra való, hanem arra, hogy emlékezetessé tegyen egy-egy pillanatot.