Ez itt az én nagymamám – elöl, középen, sötét kosztümben egy május 1-váci programon.
Elegáns, büszke, stílusos. Mindig az volt. Szépen járt, szépen beszélt, szépen írt. És mindig figyelt arra, hogyan néz ki.
Sokszor (talán túl sokszor) kritizálta az én megjelenésemet is. De most már tudom: ő a stílus szeretetét adta tovább nekem.
Tőle származik az a mondat, amit azóta már én is idéztem egy korábbi posztomban:
👉 "Egy nőnek a cipője és a haja legyen tökéletes – a kettő közötti rész csak ezután következik."
📎 (munkahelyi öltözködéses posztomban írtam róla)
Tavaly ment el, 93 évesen. Az egyik legnagyobb stílusos példaképem.
Azt mondta: "A hosszú élet titka, hogy nem idegeskedünk minden felesleges dolgon." – Aztán persze ő mindig ideges volt. És mégis: élt, élt, élt, minden pillanatban jelen volt, nőként is.
Ma rá emlékezem. És egy kicsit hálát adok azért, hogy tőle is kaptam valamit abból, amit most stílusnak hívok.
Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó
Ma délután a Magyar Nemzeti Galériában jártam. Nem munkából, nem tanításból, nem elemzésből – csak úgy.
Engedtem, hogy a festmények színei vezessenek. Hogy a múlt század elejének csendje beszéljen hozzám. Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó cikke.
A szuperérzékeny nők másképp szeretnek.
Mélyebben, árnyaltabban, és legtöbbször — teljes szívvel.
Épp ezért nem tudunk "csak úgy" kiszeretni valakiből.
Nem kapcsol ki az emlék, a hang, a mozdulat, a közös kávé.
A veszteség ilyenkor nemcsak egy kapcsolat végét jelenti,
hanem egy teljes érzelmi univerzum összeomlását.
A stílusvilágban nem mindig minden tökéletes. Néha félremegy a kabát hossza, néha a barna táska "mindenhez jó", és néha csak egyszerűen… gány. És ez így van rendjén!
Novemberben hajlamosak vagyunk feketét, barnát és szürkét viselni, pedig ilyenkor lenne a legnagyobb szükségünk a színek erejére.
A természet színei már fakulnak, a napfény is rövidebb ideig marad velünk – ilyenkor a kiegészítők lehetnek azok a kis színinjekciók, amikkel életet lehelünk a szettjeinkbe. Gyergyai Krisztina, színtanácsadó cikke.
