A stílusról sokan azt gondolják, hogy ruhákból áll. Színekből, cipőkből, táskákból, ékszerekből. Pedig minél idősebb leszek, annál inkább azt érzem, hogy a stílus valójában sokkal több ennél. A stílus az, ahogyan élünk. Ahogyan döntéseket hozunk. Ahogyan eltöltünk egy szabad hétvégét. Ahogyan merünk elindulni egyedül. Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó cikke.
Nemrég két napra Szegedre utaztam. Nem volt különösebb célom. Nem konferenciára mentem, nem munkaügyben, nem vártak ott barátok sem. Egyszerűen csak szerettem volna kiszakadni egy kicsit a hétköznapokból, sétálni, fotózni, videózni, kávézni, és egy picit egyedül lenni a saját gondolataimmal.
Már a nap is jól indult. Korábban ébredtem, mint kellett volna, ami utólag szerencsésnek bizonyult, mert kiderült, hogy az ébresztőm csak hétköznapokra volt beállítva. Mire elkészültem, még maradt időm arra is, hogy a ház előtt készítsek néhány képet magamról. Ahogy ott álltam a kedvenc ruhámban, a kis bőröndömmel, arra gondoltam, hogy ha ezen a hétvégén semmi más nem történik, már akkor is megérte. Már voltak képeim, volt egy kis izgalom, és előttem állt két teljesen szabad nap.
A vasútállomáson persze rögtön kiderült, hogy a tervek és a valóság nem mindig ugyanazok. A nemzetközi vonat több mint egy órát késett, így villámgyors újratervezés következett. Futás az egyik vonathoz, rohanás a Nyugatiban a másikhoz, majd végül sikerült elérni a szegedi járatot. Azt hittem, ezzel le is tudtam a kalandot.
Tévedtem.
Az első osztályon olyan emberekkel kerültem egy fülkébe, akikkel két óra alatt többet beszélgettem, mint máskor hónapok alatt idegenekkel. Egy budapesti házaspárral, akik rendszeresen vonatoznak haza a szüleikhez, egy Kaliforniában élő magyar hölggyel, aki Montessori óvodát vezet, és később egy olyan úriemberrel, aki felszállás után fertőtlenítő kendőkkel törölte át a teljes környezetét. Mire Szegedre értem, már együtt nevettünk a büfékocsi kalandjain, a késéseken, az utazásokon és az élet különös fordulatain.
Talán ezért szeretem annyira a vonatozást. Az ember felszáll valahol, és soha nem tudja pontosan, hogy végül kik mellé ül le.
Szeged már az első pillanatban elvarázsolt. A vasútállomástól hosszú sétával indultam a Tisza felé. Nem siettem. Készítettem videókat, fotókat, megálltam ott, ahol éppen kedvem volt. Elhaladtam a Dóm mellett, megnéztem a Szegedi Szabadtéri Játékok helyszínét, a tereket, a sétányokat, a régi épületeket. Mindenhol olyan háttereket találtam, amelyek előtt az ember azonnal fotózni szeretne.
Sokszor megkérdezik tőlem, hogyan öltözöm utazáshoz. A válaszom mindig ugyanaz: kényelmesen, de önazonosan. Nem hiszem, hogy egy nőnek turistaüzemmódba kellene kapcsolnia csak azért, mert vonatra ül. Egy jól megválasztott ruha, egy kényelmes sneaker és egy kis bőrönd pontosan elég lehet egy ilyen hétvégére. Nem véletlenül szeretem a kapszulagardróbokat. Ennél az utazásnál is gyakorlatilag egy váltás ruha, egy neszesszer és egy könyv volt nálam.
A nap egyik legszebb meglepetése teljesen váratlanul érkezett.
Már majdnem megérkeztem a szállodához, amikor az út túloldalán megláttam egy apró butikot. A kirakatban színes textilből készült hajdíszek, ékszerek, különleges kiegészítők sorakoztak. Az a fajta hely volt, amely mellett egyszerűen nem lehet elsétálni.
Bementem.
A tervező éppen bent volt, két fiatal lány esküvői kiegészítőket válogatott, és valahogy az egész helynek olyan hangulata volt, mintha nem is boltba, hanem valaki nappalijába érkeztem volna. Beszélgetni kezdtünk. Az egy órából másfél lett. Közben jöttek a törzsvásárlók, újabb történetek kerültek elő, én pedig azon kaptam magam, hogy már nem is vásárolni vagyok ott, hanem egyszerűen jól érzem magam.
Végül több ékszerrel, három lányomnak szánt ajándékkal és rengeteg inspirációval távoztam. Az ilyen találkozások miatt érdemes utazni. Ezeket nem lehet megtervezni.
A szállodában egy Tiszára néző szobát kaptam. Este már a folyót néztem a teraszról, a kezemben egy bögre teával. A város élt körülöttem. A túloldalon szólt a zene, a hajókon emberek beszélgettek, a parkban sétáltak a családok, a nyári este pedig lassan ráborult a városra.
Később elővettem a telefonomat, és láttam, hogy az új asszisztensem elkezdte a munkát. Érkeztek a válaszok, mozogtak a folyamatok, miközben én egy szálloda teraszán ültem a Tisza fölött.
Azt hiszem, abban a pillanatban voltam a legboldogabb.
Nem azért, mert minden tökéletes volt.
Hanem azért, mert minden a helyén volt.
A másnap reggel ugyanolyan nyugodtan indult, mint az előző este. Kávé a teraszon, reggeli, séta a városban. Azt hittem, a hétvége már nem tud több meglepetést tartogatni.
Tévedtem.
De az már egy másik történet.
Amikor végül hazafelé indultam, egyetlen gondolat járt a fejemben. Nem az, hogy milyen jó volt Szeged. Nem is az, hogy mennyi képet készítettem, vagy mennyi új ékszert vettem.
Hanem az, hogy néha elég egy vonatjegy, egy kis bőrönd és egy szabad hétvége ahhoz, hogy az ember újra emlékezzen rá, milyen jó is élni.
És talán ez a stílus egyik legfontosabb titka.
Nem a ruhásszekrényben kezdődik.
Hanem abban a döntésben, hogy elindulsz.
Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó
A stílusról sokan azt gondolják, hogy ruhákból áll. Színekből, cipőkből, táskákból, ékszerekből. Pedig minél idősebb leszek, annál inkább azt érzem, hogy a stílus valójában sokkal több ennél. A stílus az, ahogyan élünk. Ahogyan döntéseket hozunk. Ahogyan eltöltünk egy szabad hétvégét. Ahogyan merünk elindulni egyedül. Gyergyai Krisztina,...
Az elmúlt egy hónapban három olyan vendégem is volt szín- és stílustanácsadáson, akik széles egyenes, vagyis H alkatúak voltak. Beszélgetés közben szinte mindegyikük azt mondta, hogy nem tudja eldönteni, milyen alkat lehet, mert nem klasszikus körte, nem igazi alma, és homokórának sem érzi magát. Gyergyai Krisztina, szín-és stílustanácsadó cikke.
Amikor végre megérkezik a jó idő, és előkerülnek a nyári ruhák, a legtöbb nő első gondolata általában az, hogy "na végre". Végre nem kell kabát, harisnya, vastag pulóver, rétegek. Végre lehet egy kicsit könnyedebben, lazábban öltözni. Aztán sokszor ott jön a furcsa érzés a tükör előtt. Valahogy mégsem az az összhatás, amire számítottunk. Gyergyai...
Ahogy elkezd melegedni az idő, és végre előbújik a nap, valami furcsa dolog történik a nőkkel. Télen még egészen jól elvagyunk magunkkal. Kabát, rétegek, hosszabb kardigánok, sötétebb ruhák – valahogy könnyebb. Aztán egyszer csak megérkezik az első igazán meleg nap, és hirtelen minden megváltozik. Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó cikke.
