Az est csendesen érkezett meg a házhoz, ahogy Lili és Krisztina fáradtan huppantak le a kanapéra Márti néni társaságában. A kandallóban pattogott a tűz, és a karácsonyi díszek halvány fényei melegséggel töltötték meg a szobát. Az esti teát szorongatva a család újra a ládához lépett, kíváncsian várva, hogy aznap mit rejt számukra.
Ahogy Márti néni felnyitotta a ládát, egy kopottas, régi könyvet emelt ki belőle. A borítóján már alig kivehető aranyozott betűk díszelegtek, a lapok sárgásak voltak az idő múlásától.
– Ez a régi verseskönyv, amit még anyukám adott nekem! – mondta Márti néni elérzékenyülve. Óvatosan lapozgatott benne, és hamarosan kiesett belőle egy lap, melyen egy jól ismert vers: Weöres Sándor Száncsengő című költeményét írta valaki kézzel – Ez volt a kedvencetek kiskorotokban – tette hozzá mosolyogva.
– Ó, tényleg! – kiáltott fel Krisztina. – Mennyit szavaltuk ezt a verset Lilinek, amikor még pici volt!
– És énekelni is imádtuk! – csatlakozott Lili, akinek az arcán egy széles mosoly jelent meg. – "Szétmálló hangerdő, csing-ling-ling száncsengő…" – dúdolta halkan, és Márti néni szavakkal kísérte:
– "Száncsengő - csing-ling-ling -tél öblén távol ring.…"
A három nő hangja lassan összefonódott, ahogy együtt idézték fel a régi dallamot. Krisztina szemében könny csillant meg:
– Emlékszem, hogy te tanítottad meg nekem, mama – nézett Márti nénire – És most már Lili is viszi tovább.
Márti néni elgondolkodva nézett rájuk.
– Tudjátok, ez az igazi ajándék a családban: a hagyományok, amiket továbbadunk. Egy vers, egy dallam, egy szokás… ezek generációkon átívelő kapcsok, amik összetartanak minket.
Lili bólintott, szívében melegség áradt szét.
– Igazad van, nagymama. És milyen jó, hogy ezt együtt élhetjük át.
A könyvet közösen helyezték el az asztalon, hogy karácsonyig még többször felcsaphassák. Az est egy-egy újra felfedezett emlékkel gazdagította mindhármukat, és már alig várták, mit rejthet a láda másnapra.
A hagyományok tisztelete nemcsak a szokásainkban, hanem az öltözködésünkben is megjelenhet. Egy örökölt kendő, nagymama ékszere, vagy egy régi táska stílusos és érzelmi értékkel bíró kiegészítő lehet. Válassz olyan darabokat, amelyek mesélnek!
Mi várhat még a ládában? A három nő kíváncsian várta a következő napot…
Gyergyai Krisztina, szín-és stílustanácsadó
Ma délután a Magyar Nemzeti Galériában jártam. Nem munkából, nem tanításból, nem elemzésből – csak úgy.
Engedtem, hogy a festmények színei vezessenek. Hogy a múlt század elejének csendje beszéljen hozzám. Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó cikke.
A szuperérzékeny nők másképp szeretnek.
Mélyebben, árnyaltabban, és legtöbbször — teljes szívvel.
Épp ezért nem tudunk "csak úgy" kiszeretni valakiből.
Nem kapcsol ki az emlék, a hang, a mozdulat, a közös kávé.
A veszteség ilyenkor nemcsak egy kapcsolat végét jelenti,
hanem egy teljes érzelmi univerzum összeomlását.
A stílusvilágban nem mindig minden tökéletes. Néha félremegy a kabát hossza, néha a barna táska "mindenhez jó", és néha csak egyszerűen… gány. És ez így van rendjén!
Novemberben hajlamosak vagyunk feketét, barnát és szürkét viselni, pedig ilyenkor lenne a legnagyobb szükségünk a színek erejére.
A természet színei már fakulnak, a napfény is rövidebb ideig marad velünk – ilyenkor a kiegészítők lehetnek azok a kis színinjekciók, amikkel életet lehelünk a szettjeinkbe. Gyergyai Krisztina, színtanácsadó cikke.
