Lehet rajtad egy drága ruha, lehet jó az alakod, és mégis valami "nem áll össze". Ismerős?
Adventi kalendárium- Karácsonyi film 23. rész
Lili már reggel óta izgatott volt, hiszen elhatározta, hogy elmegy a helyi könyvesboltba, és megkeresi azt a könyvet, amit majd a karácsonyi szünet alatt olvashat. Mikor belépett az üzletbe, azonnal magával ragadta a könyvek illata és a polcokon sorakozó színes borítók látványa. Az idő teljesen elveszett számára, ahogy egyik könyvet a másik után lapozgatta, míg végül négyet is kiválasztott. A könyvek között volt egy klasszikus regény, egy izgalmas krimi, egy inspiráló önéletrajz és egy varázslatos karácsonyi történet. Mire kijött a könyvesboltból, észrevette, hogy két óra eltelt.
Otthon közben Márti néni és Krisztina szorgosan dolgoztak a konyhában. A párolt káposzta illata betöltötte a házat, és a húsleves már lassan rotyogott a tűzhelyen. Este Krisztina előkészítette a kacsát is, amit kivett a mélyhűtőből, hogy másnap tökéletesen süthessék meg.
Ebédre halászlét rendeltek egy közeli kifőzdéből, mert úgy döntöttek, hogy ezúttal időt spórolnak, és inkább a többi étel elkészítésére koncentrálnak.
-Ez is pont olyan finom, mintha mi készítettük volna – jegyezte meg Márti néni, miközben egy kanál forró halászléért nyúlt.
Délutánra már minden készen állt a holnapra. Márti néni még a család ünnepi ruháit is kivasalta, gondosan elhelyezve őket az előszobában, hogy másnap reggel minden kéznél legyen. A házban lassan elcsendesedtek az előkészületek zsongásai, és az esti hangulat már a várakozás békéjét árasztotta.
Este leültek együtt a nappaliban, hogy megnézzék az Igazából szerelem című karácsonyi filmet. Ahogy a történet egyre inkább magával ragadta őket, egyszerre nevettek és elérzékenyültek a képernyő előtt. A karácsonyi fények halványan pislogtak a háttérben, és a szoba megtelt a film varázslatos hangulatával.

- Ez a film sosem unalmas – mondta Krisztina, miközben az utolsó jelenetet nézték.
- Olyan, mint a karácsony maga – mindig megvan benne a varázslat– tette hozzá Márti néni, miközben egy bögre forró teát kortyolgatott.
Ahogy elcsendesedtek, mindannyian tudták, hogy a holnap már magával hozza az ünnepi pillanatokat, amelyeket együtt tölthetnek. A karácsony előestéjének békéje tökéletesen zárta le a napot.
Gyergyai Krisztina, szín-és stílustanácsadó
Van egy nagyon gyakori tévhit az öltözködéssel kapcsolatban:
hogy attól lesz valami "drágább hatású", hogy sokba került.
Nem a hasaddal van a gond, hanem az öltözködéseddel – 3 nyári hiba, amitől nagyobbnak tűnik a hasad
Van az a pillanat, amikor felveszel egy nadrágot, ránézel a tükörben… és azt érzed: "ez most miért emeli ki ennyire a hasamat?"
Vannak napok, amikor az ember pontosan érzi: a helyén van. Amikor minden összeáll – a tér, az emberek, az energia, és az a szakmai tudás, amit évek óta épít. Számomra ilyen volt a Dunakanyar Esztétikában tartott VIP színtanácsadási workshop, ahol dr. Kondorosi Ildikó meghívására érkeztem, hogy a vendégeknek megmutassam, mit tud egy jól...




