A karácsonyi forgatag illatok, fények és zajok kavalkádjával fogadta Szuperérzékeny Alinát. Az emberek sürögtek-forogtak, nevetésük és izgatott beszélgetésük hullámokban áradt szét a levegőben. Alina lassan sétált, figyelve a részletekre, ahogy mindig is szokta. Az érzékei élesebbek voltak, mint valaha.
Egy árus pultja előtt haladt el, amikor megérezte a fahéjas alma illatát. Az édeskés, meleg aroma átölelte, és mintha a szél fuvallata visszarepítette volna az időben...
Hirtelen ott állt anyukája konyhájában. A tűzhelyen gőzölgött az almás kompót, a fahéj és a vanília illata betöltötte a kis lakást. Ő és a testvérei a nappaliban játszottak, a nevetésük összefonódott a háttérben szóló karácsonyi zenével.
– Gyerekek, kész az almás kompót! – kiabált anyukájuk az ajtóból.
Alina mosolyogva futott az asztalhoz, a testvérei már sorban ültek a helyükön. Az asztalon a karácsonyi abrosz, rajta a gőzölgő kompót, és mindenki boldog volt. Felvette a kanalat, és éppen belemerítette a tálkába, hogy megkóstolja a mennyei desszertet, amikor...
Valaki hátulról nekiütközött. Az ütközés kizökkentette az emlékből, és visszahúzta a jelenbe. Körbenézett, és meglátta az árusnál gőzölgő fahéjas almát. Olyan valóságosnak tűnt az emlék, hogy még mindig érezte a konyha melegét és hallotta a testvérei kacaját.
"Ez mostanában egyre gyakrabban megtörténik velem" – gondolta. Az illatok mindig magukkal ragadják.
Tovább indult, lassan sétált, próbálta megnyugtatni magát, amikor egy csapat fiatal lány haladt el mellette. Hangosan beszélgettek, nevetve emlegették a karácsonyi bevásárlásukat. Szuperérzékeny Alina épp elmosolyodott volna, amikor az egyikük szantálfa illatú parfümjének fuvallata megütötte az orrát.
És már ott is volt... az iskolai bálon. Az emlék élesen tért vissza. A terem tele volt fiatalokkal, mindenki táncolt, nevetett. Alina a sarokban állt, amikor meglátta a fiúpartnerét, amint egy másik lányt megcsókolt. A lány gyönyörű volt, elegáns ruhájában ragyogott, és a szantálfa illata betöltötte a teret.
Alina gyomra összeszorult. Az emlék fájdalma olyan élénken tért vissza, mintha újra átélte volna. Érezte, hogy a könnyek fojtogatták a torkát, és a fájdalom felkúszott a fejébe. A világ forogni kezdett körülötte.
Egy újabb lökés rázta fel – Elnézést, hölgyem! – szólalt meg egy férfi, aki véletlenül nekiütközött. Szuperérzékeny Alina megrázta a fejét, és érezte, hogy visszatért a karácsonyi forgatag zajába.
A szantálfa illat azonban még ott lebegett az orrában, és a fájdalom, amely a szeméből az agyába sugárzott, jelezte, hogy közeledik a migrén. Tudta, hogy ideje hazamenni, mielőtt a fájdalom teljesen eluralkodik rajta.
A sétája csendesen ért véget, de az érzések és emlékek, amelyeket az illatok hoztak, még sokáig vele maradtak.
Egy ideje egyre gyakrabban gondolkodom azon, hogy mit jelent számomra az, ami igazán fontos. Nem elméletben, nem nagy mondatok szintjén, hanem a mindennapokban. Arra jutottam, hogy semmi lényeges nem egyszeri döntésekből áll össze. Hanem apró, ismétlődő mozdulatokból. Olyan lépésekből, amiket akkor is megteszek, amikor nincs hozzá különösebb...
Nem először foglalkozom azzal, hogyan élnek, gondolkodnak és öltöznek az 50 feletti nők. Korábban készítettem egy valódi interjút Ilonával, amelynek meglepően nagy visszhangja lett. Nem azért, mert különleges volt a ruhatára, hanem mert őszintén beszélt arról, hol tart az életében, és mit jelent számára a megjelenés ebben az életszakaszban.
A legtöbb férfi nem akar divatos lenni. Csak nem akar rosszul kinézni. Mégis vannak visszatérő hibák, amik miatt egy megjelenés slamposnak, bizonytalannak vagy igénytelennek hat – akkor is, ha amúgy "nem lenne vele baj".
