Az előző előtte–utána cikkemben három olyan vendégem történetét mutattam meg, akik különböző élethelyzetben, de már érettebb korban érkeztek hozzám stílustanácsadásra. Most szándékosan három jóval fiatalabb ügyfelemet választottam.
Tihany egy nap alatt – stílusos kirándulás kényelmes cipőben
Vannak helyek, ahová újra és újra jó visszatérni. Tihany számomra pontosan ilyen. Nem azért, mert minden alkalommal valami teljesen újat mutat, hanem mert ugyanazt a nyugalmat, szépséget és balatoni hangulatot adja. Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó cikke.
Egyik balatoni kirándulásom során úgy döntöttem, hogy Balatonfüred után átautózom Tihanyba egy rövid sétára. A terv egyszerű volt: egy kis mozgás, egy jó kávé, néhány fotó és egy kellemes délután a Balaton egyik legszebb településén.
A séta már a parkolónál elkezdődik
Sokan a lehető legközelebb szeretnének megállni az apátsághoz, én viszont szeretem a lenti parkolókat választani. Egyrészt könnyebb parkolni, másrészt így a kirándulás valóban kirándulás lesz. A meredekebb lépcsők és emelkedők ugyan megdolgoztatják az embert, de közben egyre szebb panoráma tárul elénk.
Néhány perc séta után már nemcsak a Balatont látjuk magunk mögött, hanem azt is érezzük, hogy kiszakadtunk a hétköznapokból.
Hangulatos utcák, illatok és apró kincsek
Az apátság felé vezető utcák számomra legalább annyira érdekesek, mint maga a kilátás. Kézműves üzletek, apró butikok, levendulás termékek, illatházak és kis kirakatok sorakoznak egymás mellett. Érdemes nem sietni. Megállni egy-egy kirakat előtt. Belépni egy boltba.
Megnézni valami apróságot, ami talán nem is kerül a kosárba, mégis hozzáad valamit az élményhez. Tihanyban mindig az az érzésem, hogy itt még a nézelődésnek is hangulata van.
Kávé egy kis pihenővel
Természetesen a séta közben egy kávézó sem maradhatott ki. Szeretem az ilyen kirándulásokban, hogy nem kell rohanni. Le lehet ülni egy teraszra, figyelni az embereket, élvezni a napsütést és egyszerűen csak jelen lenni. Néha egy jó kávé legalább akkora élmény, mint maga az uticél.
Kilátás, szél és egy jól megválasztott szett
A nap egyik legszebb pillanata a kilátónál ért.
A szél finoman mozgatta a ruhámat és a könnyű kimonómat, a Balaton pedig olyan hátteret adott, amilyet semmilyen stúdió nem tudna megteremteni.
És itt jött az a pillanat, amikor ismét bebizonyosodott számomra, hogy a stílus és a kényelem nem zárják ki egymást. Aznap egy nőies, lágy esésű szettet viseltem, amely első pillantásra akár szoknyának is tűnhetett, valójában azonban nadrág volt. Ehhez egy Skechers cipőt választottam.
Őszintén szólva sokáig halogattam egy ilyen cipő megvásárlását, mert túl sportosnak éreztem a saját stílusomhoz. A kirándulás végére azonban teljesen megváltozott a véleményem. Kényelmes volt. Jól bírta a lépcsőket. Jól bírta a macskaköves utcákat. És közben egyáltalán nem vette el a szett nőiességét.
A stílusnál fontos a cipő
Sok nő attól tart, hogy egy kényelmes cipő automatikusan sportossá teszi az egész megjelenését. A valóságban azonban a stílust mindig az összkép határozza meg.
Egy jól megválasztott fazonú nadrág, egy könnyed kimono, harmonikus színek és néhány nőies részlet mellett egy sneaker is lehet elegáns, igényes és nőies. Tihany tökéletes hely arra, hogy ezt kipróbáld.
Miért ajánlom Tihanyt?
Mert egyszerre ad:
- egy kis mozgást,
- gyönyörű panorámát,
- hangulatos utcákat,
- kávézós élményt,
- inspiráló fotóhelyszíneket,
- és egy olyan balatoni hangulatot, amelyből mindig jó egy kicsit hazavinni magunkkal.
Néha ennyi is elég egy tökéletes naphoz.
Sokan azért érzik úgy, hogy "nincs mit felvenniük", mert azt gondolják, minden új összeállításhoz új ruhadarabokra van szükség. Pedig egy jól átgondolt ruhatár éppen attól működik jól, hogy néhány egyszerű, jól kombinálható alapdarabból egészen különböző szetteket lehet összeállítani. Mutatok erre egy nagyon egyszerű példát a saját ruhatáramból. ...
A nyár folyamán több olyan vendégemmel dolgoztam együtt, akik nem egyszerűen egy új ruhát kerestek. Szerették volna végre megérteni, hogy milyen színek, fazonok és összeállítások állnak igazán jól nekik – és hogyan tudják mindezt a saját életükben is használni. Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó.
A nyár legforróbb napjaiban öt napra felköltöztünk Dobogókőre. Amikor odalent szinte elviselhetetlen volt a hőség, a hegyen néhány fokkal hűvösebb levegő fogadott bennünket. Meleg volt ott is, nagyon meleg, de azt a néhány fok különbséget ilyenkor az ember szinte megváltásként éli meg.




