"Hány évesen lehet még rövid szoknyát hordani?"- kérdezik az ügyfeleim. Ilyenkor mindig visszakérdezek: a tested hány éves?
Előtte-utána: Niki nem akart feltűnni – most ragyog
Vannak olyan nők, akik nem akarják elrejteni magukat – csak egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák meg, kik is ők valójában. Niki pontosan ilyen volt. A férjével együtt már egy ideje követték a Facebook oldalamat, és titkos vágya volt, hogy egyszer ő is eljöhessen hozzám stílustanácsadásra. Amikor aztán megkapta ajándékba az alkalmat, izgatottan és nyitottan érkezett – de egyben bizonytalanul is, hiszen évek óta kereste a saját útját az öltözködésben.
Nem az volt a baj, hogy nem akart látható lenni. Csak nem találta az eszközöket. Mindig próbálgatott ruhákat a boltokban, de valahogy soha nem tetszett magán, amit látott – így inkább visszatette őket. Pedig nem is sejtette, hogy az élénk színek – amikhez nem volt elég bátor – pontosan azok, amelyekben igazán életre kel az arca, a kisugárzása, az egyénisége.
Ahogy haladtunk előre a tanácsadás során, kirajzolódott az igazi Niki. Élénk tavasz színtípusként azok a meleg, világos, energikus árnyalatok állnak neki a legjobban, amelyeket addig soha nem viselt. A korall, a napsárga, az élénk kék, vagy akár a friss zöld olyan fényt adtak az arcának, amitől még ő maga is meglepődött a tükörképén.
Stílusa alapvetően természetes és sportos – de a személyisége sokkal több lehetőséget rejt. Drámai és romantikus esszenciája lehetővé teszi, hogy egy jól megválasztott párducmintás táska, egy különleges szemüveg vagy egy kontrasztos leveles nadrág megjelenítse azt a karaktert, aki ott lakozik benne.
A tanácsadás végére már élénk színekben gondolkodtunk: korall póló, arany sneaker, leveles mintás nadrág, nőies táskák, élénk rúzs. A szettjei nemcsak előnyösek, hanem végre megszólalnak. Üzennek. Kiállnak mellette. És Niki most először nem akar láthatatlan maradni.
Ez a történet nem csupán a ruhákról szól. Hanem arról, amikor egy nő újra kapcsolódik önmagához – és úgy dönt, hogy most már tényleg ő látszik.
Gyere el te is hozzám egy stílustanácsadásra, és fedezd fel, milyen színek és formák emelik ki legjobban azt, aki Te vagy!
Olvasd el ORSOLYA előtte-utána történetét is.
Olvasd el TÍMEA előtte-utána történetét is.
Szeretettel és színekben gazdagon,
Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó – ahol a stílus önismerettel kezdődik.
Észrevetted, hogy mennyire keveset hordunk szoknyát? Régen természetes volt. Ma pedig a legtöbb nő inkább nadrágot választ, mert "az biztosabb". Nem kell rajta gondolkodni. Nem kell azon stresszelni, hogy szélesít-e, rövid-e, előnyös-e. Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó cikke.
Mert a stílus nem áll meg a póráznál
A legtöbb nő rossz melltartóméretet visel — nem figyelmetlenségből, hanem azért, mert a méretezés rendszere bonyolult, a test pedig folyamatosan változik. Pedig a megfelelő melltartó nemcsak kényelmesebb, hanem az egész megjelenést javítja: szebb tartást ad, harmonizálja az arányokat, és a ruhák is jobban állnak. Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó...




